Magyarország Újdelhi Nagykövetsége, mint a Visegrádi Csoport elnökségét ellátó ország, együttműködésben az Újdelhibe akkreditált többi V4 ország nagykövetségeivel, 2022. június 8-án rendezte meg az első "VISEGRÁD 4 Hallgatói Virtuális Vásárt". A rendezvénynek az online térben a punei Symbiosis International University (SIU) Európai Tanulmányok Központja (SCES) adott otthont. Az eseménynek mintegy 150 fő hallgatója volt. A diákvásár célja, hogy népszerűsítse a felsőoktatási tanulási lehetőségeket az indiai diákok körében, bemutassa a részükre felkínált ösztöndíj lehetőségeket, és ezáltal segítse a V4 országok nemzetköziesítési törekvéseit. Tudománydiplomáciai szempontból ez volt az első V4-es esemény, amelyet valaha Indiában megrendeztek.

 

 

A program a házigazda részéről megtartott üdvözlő beszédekkel kezdődött, amelynek során Dr. Vidya Yeravdekar, Pro Chancellor (SIU) elmondta, hogy bizakodva néz a kezdeményezés felé, és reméli, hogy nem csak a diákok számára nyit lehetőséget a mai nap, hanem az egyetemek közötti együttműködéshez is.

A V4 elnökség nevében Dr. Sárdi Károly, a Magyar Nagykövetség ideiglenes ügyvivője mondott köszöntő beszédet, továbbá bevezető beszédet mondott még Prof. Adam Burakowski lengyel nagykövet, Roman Masarik cseh ügyvivő és Roman Mazanec szlovák ügyvivő is.

Ezt követően lengyel, magyar, szlovák és cseh szakértők fejtették ki a tanulmányi lehetőségeket ezekben az országokban. A Tempus Közalapítvány nevében Nádudvari Nóra bemutatta a felsőoktatás rendszerét, azon belül is azokat az előnyöket, amelyeket a külföldi hallgatók a magyarországi tanulmányaik során élvezhetnek. Külön kiemelte a Stipendium Hungaricum Ösztöndíjprogramot, amely a magyar kormány nagyszerű, és Indiában már igen népszerűvé vált kezdeményezése, és amely évi 200 férőhelyet biztosít indiai hallgatóknak magyarországi tanulmányaihoz.

Csehország részéről a Czech National Agency for International Education and Research tartott előadást, míg Lengyelországot a Department of Programmes for Scientists, Polish National Agency for Academic Exchange Poland képviselte, valamint Szlovákiát a Slovak Academic Information Agency mutatta be.

Az előadások végén a diákoknak lehetőségük volt írásbeli kérdéseket is feltenni, amelyre az előadók válaszoltak. Legtöbben a felvételi eljárások és követelmények iránt érdeklődtek.

Összességében a rendezvény kiváló visszajelzéseket kapott, a kezdeményezést a résztvevők nagyszerűnek, és folytatásra érdemesnek találták.